top of page
Blog: Blog2
  • Writer's picturelaszlonorbert

Túl a Komfort zónán....



Amit eddig az életben megtanultam az az, hogy a valódi nagy teljesítmények a Komfort zónán kívül kezdődnek. Legyen ez a magánéletben, vagy az üzleti életben.



Néhány hete megkeresett az egyik legnagyobb magyarországi építőipari cég, és olyan feladattal szembesített, amelyez hasonlót ugyan már végeztünk, de ez jelentős kihívást támasztott számunkra.


A munka felmérése és a lehetséges megoldások mérlegelését követően, igent mondtunk a felkérésre – bár abban a pillanatban őszintén szólva a gyomrom összeszűkült és egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy hogyan is fogunk megfelelni az elvárásoknak- de vezetőként természetesen ebből semmit nem mutattam a csapatnak.


A feladat egy most épülő sportcsarnok acél tartószerkezetének teljeskörű tisztítása volt kézzel, gépek nélkül 12 - 15m közötti magasságban. Egyes részek állványzatról voltak elérhetők, egyes részeket csak emelőgép kosárból lehetett elérni és megtakarítani – bizonyos részekhez viszont csak alpin technikával lehetett hozzáférni és szakszerűen megtakarítani.


Ebben az esetben nem is annyira a takarítás szakmai része volt a kihívás, mint inkább az, hogy fel kellett mászni egy 15m-es állványra teljes védőfelszerelésben, takarító eszközökkel megpakolva, szűk nyílásokon és létrákon- és mindeközben az állványzat (bár profin meg volt építve) azért folyamatosan mozgott - inogott alattunk. De az emelőgépek kosarában sem volt jobb, ahogyan a gépek folyamatosan mozogtak a területen és igyekeztek minden nehezen megközelíthető helyre eljuttatni a takarító személyzetet.


Mindeközben a földi logisztikai személyzet biztosította a víz, tisztítószer ellátást, a takarítóeszközök folyamatos mosását és a takarítási helyszínére történő eljuttatás





Mindenkinek, minden egyes alkalommal amikor elindult az állványzaton felfelé, vagy beszállt az emelő kosárba – először saját magát kellett legyőznie, túl kellett lépjen a saját komfort zónáján.


Volt olyan kollégám, akinek a szemébe nézve olyan félelmet láttam, mint még soha ez előtt, de amikor megkérdeztem, hogy szeretne-e inkább lent maradni, azt válaszolta: Nem, képes vagyok rá – és ment a többiek után. És megcsináltuk.


A munkát határidő előtt, első osztályú minőségben, bármilyen sérülés vagy baleset nélkül elvégeztük – és ami a legjobb, mindenki, aki végig csinálta, büszkén, és örömmel mesélt erről a kollégáinak, ismerőseinek, barátainak. Hiszen megcsinálta, képes volt rá – túllépett a saját határain, túl a komfort zónáján.


Büszke vagyok a Freedom Clean csapatára, hiszen most is megmutatták, hogy számukra nincs lehetetlen küldetés. Átgondolt és részletes tervezés mellett, fegyelmezetten, körültekintően, egymást segítve dolgoznak - és igen, a siker érdekében a saját határaikat, korlátiakat is hajlandóak feszegetni, és időnként, ha szükséges, átlépni. És ez nem pénz ké


Legyen szó rövid határidős építőipari pipere takarításról, állványról vagy emelőgépről történő takarításról (tetőablakok, légtechnikai vezetékek, csarnokok / raktárak falai) vagy a földről speciális eszközökkel végzett nagy magasságban (10-13m) történő porszívózásról, ablaktisztításról, egy irodaház vagy kormányhivatal teljeskörű takarításán keresztül, egy műemlék kastély szakszerű és precíz takarításáig - mi keressük a kihívásokat, folyamatosan feszegetjük a határainkat, fejlődünk – fejlesztünk, és ha szükséges nem habozunk túllépni a saját Komfort zónánkon a siker érdekében.

Recent Posts

See All

Comentarios


bottom of page