top of page
Blog: Blog2
  • Writer's pictureevelin

Szépből tökéleteset

Updated: Jun 17, 2021


Ismét egy csodálatos műemlék újjávarázslása fejeződött be Egerben a napokban.

Az egri ortodox hívők zsinagógája 1902-ben épült, majd istentiszteleteknek adott otthont 1944-ig. Az istentisztelet idején itt is el voltak különítve a nők és a férfiak: a nők a karzaton, a férfiak a földszinten tartózkodtak.

A zsinagóga épülete a nyolcvanas évek közepén került városi tulajdonba, az önkormányzat pedig bérbe adta kereskedelmi célokra.

Mikor általános iskolába jártam, emlékszem itt működött a dollárbolt, ahol útlevéllel és nyugati valutával lehetett nyugati cikkeket vásárolni. Itt vettem életem első Barbie babáját :)

2007-től modern kiállítóhellyé alakították át, ami olyan tárlatoknak adott helyet, mint a Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Vasarely illetve Picasso művészetét bemutató válogatások. 2013-tól a Dobó István Vármúzeum telephelyeként szintén kiállítási funkciót tölt be.


A Ziffer Sándor galéria az idén ismét megújult, megszépült, 2021 első felében egy nagyobb felújításon esett át. A felújítás utáni piperetakarítás megtisztelő feladatára pedig a Freedom Clean-t kérték fel. Ez egy kisebb lélegzetvételű takarítási munka volt, melyet két nagyobb projekt közé tudtunk csak beszorítani, mégis büszkén vállaltuk és egriként nagy szeretettel és odafigyeléssel végeztük el.


Egy építőipari piperetakarítási feladat időigénye nagy mértékben függ attól, hogyan dolgoznak a kivitelezők. Milyen szennyeződést hagynak a csempén fugázáskor, az ablakon vakoláskor, a szegőkön és a padlón festéskor és úgy összességében mennyire szemetes, glettporos területet hagynak nekünk hátra. Ebben az esetben nagyon szép és tiszta szakmunkát végzett az összes kivitelező csapat. Ez egyrészt azért nagy öröm, mert egy ilyen gyönyörű műemlék épület állagmegóvása nagyban múlik az évek során végzett felújítások minőségén, másrészt a mi munkánk is könnyebbé és gyorsabbá válik így.





Természetesen a tiszta szakmunka ellenére is szembesülnünk kellett néhány izgalmas és kreativitást igénylő kihívással a munka során. A hatalmas kristálycsillár portalanítása, a márványpadló tisztára varázslása és a zsinagóga középpontját díszítő óriási Dávid-csillag ablak megszépítése vagy a borostyánnal befutott fa ablakkeret megújítása mind mind különleges odafigyelést igényelt.


A galériát tejes hosszban parketta, a földszintet márvány padló borítja, mindkettő teljes felújításon esett át. Ahhoz, hogy teljes fényükben pompázzanak a glettport 100%-ban el kell távolítani a repedésekből, felületi egyenetlenségekből. Ehhez a feladathoz az I-mop gépet választottuk, mert gyors és mobilis.


A galéria faburkolatának és gipsz stukkóinak portalanítása közben óriási hasznát vettük a SpaceVac porszívónknak, amellyel akár 8,5m magasságban is tudunk száraz tisztítást végezni, hiszen így nem volt szükség se állványzatra, se létrára, a földről, gyorsan és egyszerűen képesek voltunk ezt kivitelezni.




Az építőipari kivitelezők gyakran szkeptikusan állnak hozzá az előzetes kalkulációnkhoz, hogy mégis mennyi időt vesz igénybe egy ilyen munka. Gyakran rossz tapasztalataik vannak végeláthatatlan ideig elhúzódó, gyenge minőségben végzett piperetakarításként eladott munkavégzésekről. Ez jelen esetben is így történt a 1,5 napra becsült munkaidőigény prezentálásakor.


A becslésben pedig nem volt hiba, hiszen a felmérést végző kollégánk vizslató tekintete mögött ilyenkor ott van a hosszú évek tapasztalata, a csapatunk képességeinek, az eszközparkunknak és a munkamódszereinknek teljes körű ismerete. A Ziffer Sándor galéria takarítása valóban 1.5 napot vett igénybe. Azért tudunk ilyen rövid kivitelezési idő alatt is hatékonyak lenni, mert mindig a munka volumenéhez mért takarítócsapattal vonulunk fel, előre, gondosan megtervezett eszközparkkal és minden dolgozónk gyorsan, alaposan dolgozik. A vezetői felügyelet nálunk alap, így minden dolgozó betartja a szabályainkat, a normáinkat, a pihenési időket és követi a cégünk alapelveit. Ezen kívül azért is jó a helyszínen lévő vezető, mert bármilyen probléma adódik, azonnal, a helyszínen megoldja, semmi fennakadás nem keletkezik miatta.




Összességében egy feltöltő és felemelő munka volt. Szép helyen, jó emberekkel, jó eszközökkel, jó kivitelező csapat után. Köszönjük a lehetőséget és a megbízást.




Minőség, Innováció, Partneri kapcsolat - ezek a Freedom Clean értékei




Recent Posts

See All

Comentarios


bottom of page